körvonal — az őszinteség játéka.

7 900 Ft

A körvonal egy olyan kérdésekből és felvetésekből álló kártyajáték, ami segít jobban megismerni egymást és önmagunkat is. 

Egy játék, ahol a kérdésekre nincs jó, vagy rossz válasz, és ahol az őszinteség az egyetlen betartandó szabály. 

Legalább két fő szükséges a játék elkezdéséhez, egy idő után pedig azt vesszük majd észre, már nem is játszunk- csak beszélgetünk. 

A játékot kétféleképpen lehet játszani:

Az egyik játékos mindkét esetben húz egy lapot és felolvassa a rajta szereplő kérdést.

  • Az egyik lehetőség, hogy a felolvasott kérdést csak ő maga válaszolja meg, a többiek meghallgatják, majd a soron következő játékos új lapot húz, amit már ő válaszol meg.
  • A másik opció, hogy a játékos által felolvasott kérdést az összes résztvevő megválaszolja sorban egymás után. 


Ha úgy érzed, egy kérdés túl nehéz, és nem állsz készen azt megválaszolni, húzz bátran egy másik lapot. A félretett kártyákhoz akár később is vissza lehet térni.

Nincs időbeli korlát egy-egy válaszra, úgyhogy készüljünk fel arra, hogy valószínűleg sokáig fog tartani. 

Garantált a sok nevetés, talán néha a könnyek is, de abban mindenki biztos lehet, hogy a körvonal felejthetetlen élményt fog nyújtani.

A doboz tartalma: 80 darab kártyalap.

További kártyajátékaink

körvonal — az őszinteség játéka.
körvonal — az őszinteség játéka.
7 900 Ft
körvonal — az őszinteség játéka.
körvonal 2 — a szabály a régi, a kérdések újak.
körvonal 2 — a szabály a régi, a kérdések újak.
7 900 Ft
körvonal 2 — a szabály a régi, a kérdések újak.
körvonal mini — kérdések gyerekeknek.
körvonal mini — kérdések gyerekeknek.
körvonal mini — kérdések gyerekeknek.
6 900 Ft 7 900 Ft
körvonal mini — kérdések gyerekeknek.
-13%
rajz és mese - kreativitásfejlesztő játék gyerekeknek.
rajz és mese - kreativitásfejlesztő játék gyerekeknek.
6 900 Ft 7 900 Ft
rajz és mese - kreativitásfejlesztő játék gyerekeknek.
-13%